Minden korban megvolt az eszem-iszom, a mulatozás, a lakoma hagyománya. Általában az ilyen események a társadalom felső rétegének kiváltsága volt, lévén a szegényebbek, közemberek nem is igen juthattak hozzá sok olyan alapanyaghoz, amik ezeken a mulatságokon felbukkantak. Persze, ünnepnapokon azért a parasztság és a polgárság is kitett magáért a lehetőségeikhez mérten, de azért alapvetően a bőséges vendéglátás és nagy evészetek a nemességhez, vezető réteghez kötődtek. Az ókori görögök és rómaiak nagyon tudták a módját, hogyan kell ilyen rendezvényeket tartani! Ott van például a legendás Lucullus hadvezér, aki kényszerű nyugalmazása után lakomázásban élte ki vágyait. De szintén a hajdani Róma hagyománya volt a Szaturnália, ami nagyjából a ma ismert karácsonynak megfelelő, téli napfordulóhoz kapcsolódó ünnepkör volt, és amikor szintén legendás evéseket rendeztek. A középkorban aztán az ünnepségek, a lakomák valóban átköltöztek a nemesi udvarokba, valamint az uralkodók környezetébe. Hiszen mi mással is lehetne jobban presztízst építeni békeidőben, mint grandiózus vendégségekkel? Bár sok hiedelem és városi legenda is kapcsolódik a középkori lakomákhoz, azért azt el lehet mondani, hogy meg tudták adni a módját.
Mivel a nagyobb nemeseknek kizárólagos vadászati joga volt a hozzájuk tartozó erdős területeken, így vadhúst szinte csak ők és udvartartásuk ehetett. Persze ez nem jelenti azt, hogy némelyik élelmes parasztgyerek ne ment volna ki csapdával nyulat vagy őzet ejteni, de az ilyesmit, ha rajtakapták, szigorúan büntették. Ott van aztán a fűszerek kérdése is. Manapság olyan ízesítőket, messzi földön termő fűszernövényeket ehetünk, amilyet csak akarunk. Ám a középkorban ez kicsit máshogy volt, akkoriban még igen jelentős expedíciók árán lehetett csak szárazföldi vagy vízi úton, közvetítőkön és kereskedőkön keresztül fűszerhez jutni. És nem csak a ritkaságuknak volt köszönhető az értékük, hanem a húsok tartósításában betöltött szerepük miatt is. A legáltalánosabb, mindenki által használt ízesítő a só volt, és ha nem állt rendelkezésre jégverem, akkor szintén sóval szárították és tartósították a húsokat. Zöldségből is sokkal kevesebből válogathattak, mint manapság. Nem volt ismert Európában például a krumpli, a paprika, a paradicsom, és még nagyon sok olyan egyéb, ami ma teljes mértékben alapnak számít. Viszont volt hagyma, fokhagyma, tök, káposztafélék, répa, zeller, pasztinák, és nagyon sok gyümölcsféle is elérhető volt már nemesített formában. Ezen kívül nagy kultúrája volt még a sajtkészítésnek is, ezt remekül példázza az öreg kontinens elképesztően sok sajtféléje. Szóval bőven volt miből válogatniuk még úgy is, hogy összehasonlíthatatlanul kevesebb alapanyaguk volt, mint amennyi ma van nekünk.
Lakomát tartani remek alkalom volt a grófoknak, báróknak, hogy felvágjanak az ismerőseik, barátaik előtt. Maradtak fenn igen extravagáns receptkönyvek a középkorból, amik néha egészen extrém fogások elkészítését írják le, például olyan egybesült állatokét, melyek hasüregéből élő madarak röppentek elő felvágáskor. Mi több, sokkal több állat húsát fogyasztották, mint mi, manapság. Ették például a hattyút, a hódot, az ürgét, varjút, verebet, de nem vetették meg a háztáji állatok, például disznó, juh, kecske húsát sem, sőt, a korai középkorban a lóhús is csemegének számított! A tengerparti, víz melletti területeken persze a hal is fontos tápanyagforrás volt, például Angliában vagy Skandináviában, ám a szárazföld belseje felé a nemesek étele sokkal inkább a hús volt. Néha túlzásba is vitték, rengeteg feljegyzés keletkezett köszvényes betegekről, első sorban a felsőbb rétegekből. Desszert gyanánt általában magvas-gyümölcsös-mézes fogásokat készítettek a kor mesterszakácsai.
Manapság is sokan szeretik feleleveníteni a középkor nagy lakomáit, vannak például kifejezetten ilyen tematikájú éttermek, ahol fatányéron szolgálják fel a rusztikus étkeket. Tény, hogy sosem fogjuk tudni 100%-os hitelességgel reprodukálni az akkori fogásokat, lévén a zöldségek is teljesen átalakultak hajdani formájukhoz képest, illetve a körülményeket is nehézkes újra megteremteni, bár vannak, akik mindent megtesznek már-már a kísérleti régészet alaposságával, hogy hitelesen és korhűen adják vissza a középkor ételeit. Levesek, raguk, sültek, és minden, ami szem-szájnak ingere! Most, hogy ennyit beszéltünk róla, kicsit meg is éheztem. Azt hiszem, éppen itt az ideje időpontot foglalni egy jó kis reneszánsz vagy középkori tematikájú étterembe és lakomázni egy alaposat a családdal, barátokkal!