Hallottam ezt-azt vacsora közben

Kisfiam évek óta rajong a történelemért, az a kedvenc tárgya az iskolában és szerencsére nagyon jó érzéke is van hozzá, tehetséges fiú. Születésnapjára így kitaláltuk az édesapjával, hogy elvisszük egy középkori étterembe. Találtunk is egy nagyon hangulatos, várra hasonlító éttermet, ahol a pincérek lovagoknak vannak öltözve, a műsor barokk zene és udvari bolond, az ételeket pedig evőeszköz nélkül kell enni. Fiam nagyon élvezte az egészet, sokat nevetett, teljesen átvette a középkori stílust. A mellettünk ülő asztalnál szintén egy család ült, és amíg vártunk az ételekre fiaink elmentek felfedezni az éttermet, mi pedig áthívtuk a szülőket addig a mi asztalunkhoz. Beszélgettünk egy jót és a téma a cégalapításra és a vállalkozásra terelődött.

Elmesélték, hogy egy remek székhelyszolgáltató cég segítségével az újonnan alapított vállalkozásuk székhelye Újlengyel lett. Méghozzá azért, mert az iparűzési adó mentes székhely Újlengyel településén minden gond nélkül, törvényesen és egyszerűen megoldható. Elcsodálkoztunk férjemmel, és kértük, hogy meséljenek erről, ugyanis mi is éppen egy hasonló dilemmával küzdünk.

Elmondták, hogy Újlengyelen már vagy 30 éve nincs iparűzési adó és ez valószínűleg még sok évig így is fog maradni. Mivel a NAV-nak nincs jogosultsága ezen a településen ellenőrzést tartani, csupán a helyi önkormányzatnak a helyi adók ügyében, így lehetséges az iparűzési adó mentes székhely Újlengyelen.

Ez a hely a legalkalmasabb és legnépszerűbb hely az adóoptimalizálás tekintetében, köszönhetően a legstabilabb önkormányzatnak és az ellenőrzések hiányának. Kifejezetten nagy előnye ennek a székhelyszolgáltatásnak, hogy egy kezdő vállalkozónak nem kell komplex adminisztrációt fenntartania, és ne kelljen irodát bérelnie.

Új barátaink elmondták mit kell mindenképpen tudnunk, mielőtt belevágunk mi is egy ilyen projektbe. A teljes körű székhelyszolgáltatás Újlengyelben gondoskodik róla, hogy kihelyezett névtáblánk legyen rajta a cég nevével, így a cégbíróság nem indíthat eljárást, ennek hiánya miatt így nem rendelhetik el a cég adószámának törlését. Emellett gondoskodnak a cég leveleiről is. Átveszik a postára érkezett leveleket, természetesen meghatalmazással, majd minden levelet beszkennelnek, majd továbbítják is emailben az összes levelet. Ez után összegyűjtik a leveleket, és havonta egy alkalommal el is postázzák nekünk, hogy mi birtokolhassuk az eredeti levelet is.

A székhelyszolgáltató cég ezeken kívül fogadja az esetleges hatósági ellenőrzéseket, korrekten és szakszerűen, valamint az összes kényszerintézkedést a jogszabályoknak megfelelően tűrnek. A grátisz, hogy az újlengyeli székhelyen biztosítanak egy tárgyalótermet is, amit havi egy alkalommal díjmentesen használhatunk, így nem kell bérelni drága pénzért tárgyalótermet és irodát sem.

Minderre garancia a több, mint 10 éves tapasztalatuk, ami a hatóságok kezelésében óriási gyakorlatot jelent és a Bisnode AA- minősítése, ami Európa legnagyobb cégminősítő vállalkozása, ezzel garantálják a pénzügyi stabilitást, tehát bátran lehet hozzájuk fordulni majd őket választani, ha székhelyszolgáltatót keresünk.

Ha többet meg akarunk tudni erről a lehetőségről, akkor mindenképpen javasolták, hogy nézzünk rá a cég honlapjára a szekhelyszolgaltatas24.hu weboldalra, mert tisztán, érthetően minden részletet elolvashatunk és fel is tudjuk venni a céggel a kapcsolatot. Megköszöntük a beszélgetést, ugyanis mind a négyen nagyon jól éreztük magunkat és hipp hopp elrepült az idő és már meg is érkeztek a vacsoráink. A vacsora után még a fiúk játszottak kicsit, mi pedig beszélgettünk még néhány szót, telefonszámot cseréltünk majd elbúcsúztunk az este végén az újdonsült barátainktól.