Modern technológiával hűtött középkori tömlöc volt az étteremben

Egyszer voltam a barátaimmal egy középkori stílusú étteremben. A korsók és tányérok fából voltak. Időnként középkori öltözékbe bújt zenészek jelentek meg, és szórakoztatták a vendégeket. Még udvari bolondnak öltözött színész is volt, aki zsonglőrködéssel, és mindenféle vicces mozdulattal hívta fel magára a figyelmet.

Az ételek nagyon ízlettek, középkori módon elkészített disznó pecsenyét rendeltem, és valamilyen nagyon érdekes desszertet, aminek már nem emlékszem a nevére. A sör, amit a főételem mellé kértem éjfekete volt, és olyan masszív hab ült a tetején, hogy sétálni lehetett volna rajta. A pincér mondta, hogy aki nem eszi meg az egészet, az 10 percre a tömlöcbe kerül. Természetesen ezt ki kellett próbálnunk. Mikor közöltük, hogy nem eszünk többet, habozás nélkül be is raktak minket a dutyiba. Király volt, és nagyon meglepett, hogy míg az étterem területén kellemes melegben üldögéltünk, a tömlöcben tök hideg volt. Kiderült, hogy egy rejtett légkondi a tettes.  

Másnap írtam a tulajnak, hogy milyen légkondit használnak, mert nekem is jól jönne egy ilyen. Egy linket küldött, aminek a szövege ez volt: Klíma és hőszivattyú értékesítés és telepítés profiktól! Rákattintottam, és klimaglobal.eu oldalán találtam magam. A főoldalon egyből látható, hogy ez egy olyan cég, amely hűtés és fűtés technikával foglalkozik nagyon magas szinten. Értékesítik a rendszereket, beszerelik őket, és az általuk szerzett hatalmas tapasztalatra támaszkodva egy blogot is vezetnek a témával kapcsolatban.

Ha gondolkodtál már azon, milyen jó lenne modern, energiatakarékos eszközökkel szabályozni a lakásod hőmérsékletét, de nem tudtad eldönteni milyen klímát válassz, vagy azon páráztál, hogy érdemes-e hőszivattyúba fektetni akkor rájuk számíthatsz. Minden kérdésre szívesen válaszolnak, akár emailben, akár telefonon is. Ha a főoldalon rákattintasz az „Árajánlatkérés” gombra, egyből megjelenik egy űrlap, ahova néhány adatod meg kell adnod (vezetékneved, keresztneved, email címed, telefonszámod, város ahol laksz) és a „megjegyzés” szövegdobozba már írhatod is az óhajod sóhajod.

A Klimaglobal csapatától biztosan kielégítő választ fogsz kapni, mert már 15 éve a piacon vannak, és rengeteg elégedett ügyfelet szereztek maguknak. Ők maguk Komárom-Esztergom, valamint Győr-Moson-Sopron megyékben operálnak, de kiterjedt kapcsolati hálójuknak köszönhetően bármelyik másik országrészben tudnak kiváló szakembereket szerezni, akik elvégzik a beszerelést.

A blogot böngészve egy érdekes bejegyzést találtam a hővisszanyerő szellőztető rendszerekről. Ez egy olyan eszköz, ami arra kínál megoldást, hogy ne hüljön ki a lakás mikor télen szellőztet az ember. Az okos szerkezetek a belső meleg levegőt használják arra, hogy a kintről érkező friss, de hideg oxigént kellemes hőmérsékletűvé alakítsák. Vannak olyanok, amelyek kicsik, és csak egy szoba szellőztetésére alkalmasak, de olyat is vehet az ember, ha van rá pénze, ami az egész házat behálózza. Használatával úgy szellőztethető ki a szoba télen is, hogy egyáltalán nem hűl le. Ezzel egy csomó energiát megtakaríthat a felhasználó (akár 80%-ot is), tehát nem csak kényelmes megoldás, hanem környezetbarát is, és hosszú távon az árát is többszörösen visszahozza. A modernebb darabokat távolról is lehet irányítani telefonnal. Ezzel lehetővé teszik, hogy ha jövünk haza hulla fáradtan a munkából, egy jó meleg, csutkára kiszellőztetett lakás várjon minket.

A Klimaglobal szakemberei kívülről betéve ismerik ezt a technológiát is, és mindenkinek sok szeretettel ajánlják a használatát. A „Klíma és hőszivattyú értékesítés és telepítés profiktól!” nem csak egy szlogen, hanem a szín tiszta valóságot tükrözi. Ha a piac legjobbjaival akarod megcsináltatni a hűtő-fűtő rendszered őket válaszd!