Középkori étteremben beszéltünk az elektromos fűtésről

Baráti társaságunkkal nagyon szeretünk étterembe járni, legyen az bármilyen, borzasztóan nyitott csapat vagyunk: az elegáns, puccos éttermektől kezdve a random kis gyrososig mindent kipróbálunk. Voltunk már állatos kávézóban, vagy éppen tengeri tematikát felölelő étteremben is, így nem hagytuk ki azt a lehetőséget sem, mikor egy középkori jellegű étterembe látogathattunk el. Itt szinte minden középkorra hajazott: az étlap szóhasználata, sok szempontból az ételek jellege, a személyzet ruhája és még sorolhatnám. Ugyan ízvilágra nem lett olyan nagyon nagy kedvenc, de borzasztóan szórakoztató volt és érdekes, teljesen feldobta a hangulatunkat a különleges stílusú hely és az, hogy még a dolgozók is milyen komolyan beleélték magukat a helyzetbe. Persze szóba került köztünk az is, hogy a középkorban hogy élhettek az emberek a hétköznapokban, hogyan oldottak meg különböző alapvető dolgokat – mint például a fűtést, hiszen akkor még bőven nem tartottak ott technikailag, mint mi most.

A fűtés témájához képest viszont teljesen elterelődött a beszélgetés tárgya: mint kiderült, a társaság egyik tagja, Bálint, épp most költözött és korszerűsíttette új otthona elektromos fűtésrendszerét, míg egy másikunk, Dávid pont erre készült és kereste a kivitelezőt. Bálint rögvest ajánlotta is a fűtés rendszerek tekintetében az általa választott kivitelezőket, azaz a https://futesrendszerek.hu weboldalt, akikkel állítólag tökéletesen elégedett volt végig az egész folyamat során. Elmondta, hogy nagyon széles a szolgáltatásaik palettája, olyannyira, hogy gyakorlatilag bármit meg tudnak csinálni az elektromos fűtés rendszereken belül, legyen az padlófűtés vagy fűtőpanel, de a napelemek is teljesen a fókuszukban vannak, így ha az iránt érdeklődik valaki, nem jelent problémát. Elmesélte, hogy a honlapjukon elérhető egy űrlap, amelyet, ha az érdeklődő kitölt, akkor a területileg illetékesek felveszik vele a kapcsolatot a részleteket és kivitelezést illetően és a részletes egyeztetéseket követően indul el a folyamat.

Elmondta, hogy nála minden tökéletesen rendben zajlott és teljesen meg volt elégedve a cég munkájával és biztos benne, hogy hogyha a jövőben hasonló munkálatokra kell sort keríteni, biztos, hogy őket fogja ismét felkeresni és másnak is őket javasolja. Ha már vártunk az ebédünkre, Bálint addig fel is kereste a weboldalt és nagy örömére minden szolgáltatásukhoz tartozott egy-egy “laikusbarát” leírás, ezáltal minden technológia lényegi részét meg lehetett érteni és azok előnyei, illetve hátrányai alapján gondolkozni, választani. Dávid azért is örült, hogy talált megbízható kivitelezőt az elektromos fűtés kiépítésére, mert már elképesztően bosszantotta a folyamatos károsanyag-kibocsátás, amely sajnos a szükséges, rossz velejárója volt a hagyományos rendszereknek – illetve az elektromos rendszerek magasabb hatásfoka is vonzó szempont volt a számára. Később Bálint ajánlására maga is kitöltötte az űrlapot és felvették egymással a kapcsolatot a területileg illetékes képviselővel, természetesen velük is végeztette el ezt a nagyobb beruházást – ezt már egy következő, közös éttermi összejövetelen mondta el, persze Bálint még a vendége is volt egy pár italra hálája jeléül a kiváló tanácsért.