A középkor kapcsán az emberekben rengeteg tévhit él. Az érdekes az, hogy ez főleg a reneszánsz időszaknak köszönhető, mivel ekkor terjedt el az a nézet, hogy a középkor egy sötét időszak volt, ahol a tudományt elfojtották és a művészet is a vallásnak lett alávetve. Éppen ezért volt olyan meglepő, hogy a tanulmányaim során egyre több olyan infóval találkoztam, amik egytől egyig ellent mondanak ezeknek az állításoknak.
Ez pedig reményt kelt bennem, mivel ez is azt mutatja, hogy az emberek mindig is olyanok voltak, mint mi. A középkor egyik legérdekesebb része, ami a filmekből teljesen kimarad, hogy miként öltözködtek az emberek. Amikor középkori ruhákra gondolunk, mindig szakadt, barna csuhák jutnak eszünkbe. Nem is gondolnánk, hogy akkoriban az emberek mennyire szerették a színes ruhákat és szinte mindig ilyenekben jártak.
Ahogy azt se gondolnánk, hogy manapság már milyen könnyedén tudunk segíteni a gyermekünknek, ha esetleg gondok lennének a kommunikációs és szociális képességeikkel. Különösen akkor, ha egy olyan csapat áll mögöttünk, mint amit a Mosolykulcs fog biztosítani nekünk. Mi is hasonló gondokkal küzdöttünk és nemsokára már az ovi végén járt a gyerek. Attól féltünk, hogy az iskolában ez csak rosszabb lesz és teljesen el fog szigetelődni a társaitól. Éppen ezért elkezdtem keresgélni az interneten valami megoldás után.
Így találtam rá a Mosolykulcs oldalára, ami már az első pillanattól kezdve lenyűgözött. Nagyon fontos volt nekem az, hogy biztonságosnak érezzem a helyet. Hiszen alapból is elég nehéz dolog megbízni egy idegenben és hagyni neki, hogy a gyermekünkkel foglalkozzon. Az online felületük azonban azt sugallta, hogy egy nagyon békés helyről van szó, ahova bátran vihetjük a gyermekünket.
Az is egy nagy plusz pont volt, hogy a Mosolykulcs nem próbál mellébeszélni és nem húzza az időnket olyan idegesítő dolgokkal, mint a reklámok. Egy aggódó szülőnek ez is hatalmas segítség lehet, mivel így hamar meg tudjuk találni azt, amire nekünk van szükségünk. Érdemes egyébként szétnézni a Mosolykulcs oldalán, mivel lehet, hogy olyan szolgáltatásokat is fogunk találni, amire korábban nem is gondoltunk volna.
Nálunk azonban az elsődleges probléma a szociális és kommunikációs készség fejlesztése volt. Ki is választottam az ehhez tartozó menüpontot és elkezdtem olvasni, hogy mégis miként érdemes ezt elképzelnem. Mivel szerencsére az oldalon elérhető egy csomó ingyenes tájékoztató is, amiben érthető nyelven fogják nekünk elmagyarázni azt, hogy kiket várnak a foglalkozásaikra. Nagy megkönnyebbülés volt olvasni, hogy milyen sokféle kezelés és megoldás létezik, mivel így végre nem éreztem magunkat a szerencsétlen kivételnek.

Persze azért szerettem volna még egy kis plusz biztosítékot afelől, hogy a Mosolykulcs tényleg annyira megbízható-e, mint amennyire mondják. Ehhez pedig nem kellett mást tennem, mint lejjebb tekerni az oldalon és máris láthattam a különböző véleményeket. Az emberek csak jókat mondtak róluk, úgyhogy ezzel az utolsó kétségem is teljes mértékben elmúlt. Készen álltam arra, hogy foglaljak egy időpontot a mosolykulcs csapatánál.
Itt is nagyon pozitívan csalódtam, mivel az általános tapasztalat az, hogy nagyon nehéz bekerülni az ilyen helyekre. Szerencsére azonban nem kellett hónapokat várnunk arra, hogy megkezdődhessen a foglalkozás. A következő héten már volt olyan szabad időpont, ami mindannyiunk számára megfelelt. Nagyon hálás vagyok a mosolykulcs segítségének, mivel tényleg szinte azonnal látható volt a fejlődés a gyermekünkön.